Ínyenc.com

Fokhagymás lazacsteak tejszínes caprimártással

by on Mar.17, 2012, under Főételek

[singlepic id=3293 w=320 h=240 float=right]Markáns, ízletes, intenzív. Egy pofon egyszerűen elkészíthető étel, ami megvan maximum 30 perc alatt minden előkészülettel együtt. Hozzávalókban sem igényel túl sok különlegességet, mégis különlegesen finom. Ráadásul még egészséges is, hiszen hal, bár kétségtelen, hogy a tenyésztett lazac tőlünk szerencsésebb gazdasági fejlődésű országokban a legutolsó, legolcsóbbnak számító halfajta, és tényleg nem olyan egészséges, mint a vadon halászott rokonok, vagy más nyíltvizi halak. Ha tudunk, akkor vegyünk hozzá vadlazacot, az azért finomabb amellett, hogy egészségesebb is.

Hozzávalók két személyre:

40 dk lazac (2 szelet)
1,5 dl tejszín
5 gerezd fokhagyma
2-3 tk capri (virág)
1 tk citromos só
1 tk szárított metélőhagyma
1 ek olivaolaj
1/2 kk színes bors

4 gerezd fokhagymát törjünk össze fokhagymanyomóval. Egy kicsi tálkában keverjük össze az olajjal, a durvára tört színesborssal és a citromos sóval. Citromos sót vehetünk az IKEA foodstore-ban, de más jobb élelmiszer üzletben is. Ha nem találnánk, akkor helyettesíthetjük sima sóval, és fél citrom reszelt héjával, valamint egy kávéskanál citromlével. Ezt a fűszeres masszát dolgozzuk össze, majd kézzel dörzsöljük be a lazacszeletek mindkét oldalát.

Teflonos serpenyőben 2/3 lángon kezdjük sütni. Használjunk fedőt, hogy ne csak süljön, hanem párolódjon is. Első oldalának 3-5, a másik oldalának 5 perc elegendő. Ha nagyon vastag, akkor kicsit több. ha jól átsült, vegyük ki a szeleteket a serpenyőből. A visszamaradt zsiradékba (mert a lazacból is sül ki majd) törjük bele a maradék gerezd fokhagymát, és 1 percig kevergetve pirítsuk, majd adjuk hozzá a capribogyót. Ecetben eltett caprivirágot használjunk, ne a termést. Forgassuk át párszor, majd öntsük fel a tejszínnel. Én 30%-os habtejszínt használtam, mert attól krémesebb lesz, de használhatunk 20%-os főzőtejszínt is.

A capri mennyiségével tudjuk szabályozni, hogy a szósz mennyire legyen savanykás-intenzív. Minél többet rakunk bele, annál savanyúbb és intenzívebb lesz az íze. Szerintem 3 kávéskanálnyi, lecsöpögtetett bogyó kell bele, de ha lágyabb ízre vágyunk, lehet csak 2. A szószt forraljuk fel, majd 2-3 percig kevergetve főzzük. Ha már krémes az állaga, akkor kész, tálalhatjuk is. Köretnek egy egyszerű jázminrizs tökéletes. A szószból locsoljunk arra is. Jó étvágyat!

:, , , , , , , , , ,
Nincs megjegyzés...

Comments are closed.

Keresel valamit?

Keress az oldalon itt:

Nem találsz valamit? Írj egy kommentet valamelyik bejegyzéshez, vagy írj levelet!