Grillezett Saganaki sajt száritott paradicsomos gnocchival

A szárított paradicsomos, bacono-ös, juhtúrós gnocchi már önmagában is egy mennyei mediterrán jellegű étel, de itt most csak a körítése volt a szintén igazi mediterrán grillezett sajt mellett. De egyszerűen nem lehetett otthagyni a boltban a saganaki sajtot, mert nem gyakori errefelé. Ha ehhez nem sikerül hozzájutni, lehet halloumi sajtból is készíteni, de az sem túl gyakori vendég kishazánkban. Ha minden kötél szakad, akkor marad a jó öreg gomolya, bár annak azért más az íze. Hozzávalók a sajthoz két személyre: 20 dkg saganaki sajt (2 szelet, kb 1 centi vastag) 2 kk oregano 1/2 kk kakukkfű 1/2 kk szemes feketebors 1 gerezd fokhagyma Hozzávalók a gnocchihoz: 0,5 kg gnocchi (előkészített) 15 dkg görög juhtúró 8 db szárított paradicsom 6-8 dkg bacon 1,5 dl kaukázusi kefír 2 gerezd fokhagyma 1 tk oregano A sajtot érdemes a boltban eleve szeletelten kérni, mert elég kemény, így otthoni szétvágása nem túl egyszerű feladat. Érdemes szintén kicsit előpácolni is a sajtot, hogy a fűszereket jobban beszívja, de ha sietünk. ettől akár el is tekinthetünk. A szemes feketeborsot mozsárban durvára törjük, majd hozzáadjuk a többi fűszert. Összetörünk 1 gerezd fokhagymát, amivel bedörzsöljük a sajtszeleteket, majd beszórjuk a fűszerekkel, és félretesszük egy dobozba, amit felöntünk olajjal. Ha azonnal sütjük, akkor az olaj nem szükséges. A legmagasabb fokozatra kapcsolt grillen mindkét oldalát megsütjük (kontakt grillben nem kell forgatni sem), de ügyeljünk rá, hogy ne süssük sokáig, mert nagyon rágós lehet! mindkét oldalának 2-3 perc bőven elég. A gnocchihoz a tésztát magunk is megcsinálhatjuk. 40-45 dkg főtt burgonyához annyi lisztet adunk, amennyit felvesz. Összedagasztjuk, és ujjnyi vastag rudakat sodorunk belőle, amit késsel apróbb darabokra vágunk. Szerintem nyugodtan eltekinthetünk a villával való formázgatástól, mert a szószban úgysem lesz majd látható a formája. Ha nem akarunk a tésztával vacakolni, akkor lehet ma már kész gnocchit kapni (Lidl, Tesco), amit csak forró vízbe kell dobni és kész van 3 perc alatt. A recept most innen folytatódik, amikor leszürtük a kifőtt tésztát. A kockára vágott bacont serpenyőben közepes lángon elkezdjük pirítani, miközben adunk hozzá 2 gerezd összetört fokhagymát. Amikor már kicsit pirul, hozzáadjuk a csíkokra vágott szárított paradicsomot és az oregánót. 2 perc múlva adjuk hozzá a görög juhtúrót és a kaukázusi kefírt, amivel alaposan összekeverjük, és átforraljuk. Ha nem tudunk venni görög juhtúrót (nem olyan intenzív, mint a magyar), akkor csinálhatjuk bryndza-val is, de azt 1:1 arányban keverjük tehéntúróval. Ha már átrottyant a szósz, forgassuk bele a lecsepegtetett, kifőtt gnocchit, és náhány percen keresztül kicsit süssük még a serpenyőben. Nem bonyolult, de önmagában is isteni étel, amit akár köretként is felszolgálhatunk. Jó étvágyat!
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Buzz
  • MySpace
  • Add to favorites
  • PDF

Tags: , , , , , , , , , , , ,

Leave a Reply