Paradicsomos-padlizsános csirke mediterrán módra

Szaftos, ízletes, igazi nyárias étel. Még most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok. Kicsit olaszos, de nem eredeti recept. Pusztán a fantázia szüleménye, de az eredmény első osztályú. Az elkészítése nem bonyolult, és ha nem vacakolunk a paradicsom hámozásával, hanem megvesszük a kész konzerv kockázott paradicsomot akkor inkább pofonegyszerű, mint sem bonyolult. Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csirkehús 35 dk húsos paradicsom 1 kisebb padlizsán (20 dkg) 1 kisebb fej vöröshagyma 4 nagy gerezd fokhagyma 5 dkg reszelt parmezán 3 tk só 2 tk morzsolt oregánó 2 tk borzsolt bazsalikom 1 tk pirospaprika 1/2 kk őrölt bors 1/4 kk őrölt római kömény olivaolaj fél citrom leve 3 dl tyúkhús alaplé A legtöbb időt az alapanyagok előkészítésével fogjuk eltölteni. Ha már felraktuk a tűzre, akkor már csak néha kell megkeverni. A paradicsommal kezdjük. A paradicsomokat 1-2 percre dobjuk forró (lobogó) vízbe, így könnyen lehúzható lesz a héjja. A megpucolt paradicsomot ezután felaprítjuk, és félrerakjuk. A kockára vágott csirkehúst (én mellből csináltam, de vegyesen mell és comb filé még jobb lett volna) olivaolajon a késsel felaprított fokhagymával elkezdjük sütni egy laposabb lábasban. Nem kell megpirítani, elég, ha mindenhol kifehéredik. Ekkor fűszerezzük be és adjuk hozzá az apró kockákra vágott padlizsánt és a vöröshagymát. Ezzel 4-5 percig még nagyobb lángon kevergetjük a húst, majd felöntjük az alaplével és hozzá adjuk a paradicsomot és a citrom levét. Fedő alatt forraljuk fel, majd vegyük vissza a tüzet felesre, hogy lassan rotyogjon. Kb 15 percet főzzük fedő alatt, majd vegyük le a fedőt, és kevergetés mellett szórjuk bele a parmezánt is. Ezzel még 10 percet főzzük, hogy a leve nagyobb részben elforrjon, de kellemesen szaftos maradjon. Kínálhatjuk tésztával is olasz módra, de jázminrizzsel vagy burgonyapürével is remek. Jó étvágyat!
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Buzz
  • MySpace
  • Add to favorites
  • PDF

Tags: , , , , , , , , , ,

Leave a Reply