Ínyenc.com

Itt a nyár! – It’s shake time!

by on Jun.16, 2009, under Folyékony ínyencségek

[singlepic id=1503 w=320 h=240 float=right]Nincs is jobb a nyári hőségben, mint egy hűsítő limonádé, vagy egy jéghideg shake. Felénk a shake inkább azt a turmixolt tejes vagy joghurtos italt jelenti a hétköznapi szóhasználatban, amit többnyire sportolók vagy gyerekek isznak tőlünk nyugatra. Pedig a shake alapvetően gyümölcs, jég, cukor és egyéb adalékok összetört és összekevert elegyét jelentis, és ennek csak egy alfaja a tejes változat: milkshake. Ilyenkor nyáron pedig a tartalmasabb tejes változat helyett sokkal üdítőbb lehet egy jeges gyümölcsös változat. Vagy egy igazi gyümölcsből készült limonádé. Ennek is számtalan jobbnál jobb változata van, hiszen limonádét is lehet fűszerezni, és nem feltétlenül kell leragadni a citromlénél, de esetünkben most nem ezekről lesz szó;)

A shakenek ugyan úgy mint a legtöbb ételnek, az ízek harmóniájára kell törekednie, ezzel érhető el a legjobb összhatás. Hogy az egyes íz-alkotó egységek milyen arányban szerepelnek benne, az már ízlés kérdése, de mint ahogyan a kínaiak is rég rájöttek már az 5 íz egységének fontosságára, bármelyik is hiányzik, az érzés is hiányos lesz. Az igazi shake alapja, készüljön bármilyen gyümölcsből, a jég, a cukorszirup, a citromlé, és egy pici csipet só. Citromlé helyett a legjobb egy friss lime leve, mert az nem csak fanyar, mint a citrom, de kicsit kesernyés is. A jég legyen eleve tört jég, hogy a turmixgépet ne tegye tönkre. A cukorszirup készülhet házilag is, ez esetben 1 liter forró vízben oldjunk fel 60 dkg kristálycukrot, keverjük el alaposan, majd visszahűtés után palackozva hetekig eláll. A legeszerőbb persze a boltban készen kapható cukorszirup. Ha lehet, akkor nádcukor-szirupot vegyünk, mert sokkal kellemesebb íze van, mint a hagyományos répacukorból készültnek. A Corában manapság 500 forintos áron lehet kapni remek nádcukor-szirupot. A só pedig mindenbe kell, ezt már a népmeséből is ismerhetjük, amikor a király legkisebb lánya annyira fontosnak tartotta apját, mint a levesbe a sót…

A gyümölcs: lehet bármi és bárminek a kombinációja is. Persze célszerű a lédús, magnélküli gyümölcsökben gondolkozni, de nem megoldhatatlan a probléma olyan dolgokból sem, mint mondjuk a banán, piszke (egres), szeder vagy a görögdinnye. Utóbbi egyszerűen kimagozandó előtte. A banán csak kis vizet kíván, az apró magvas gyümölcsöket pedig pici forralás után lepaszírozva remekül hasznosíthatjuk. Innetől pedig már csak kreativitás kérdése, mi fog megszületni.

A képen egy (zöldbélű) sárgadinnye shake látható. Ez az egyik kedvencem, de isteni eredmény várható mangóból, banánból, őszibarackból vagy görögdinnyéből is. Az elkészítés sem bonyolult. A kimagozott, megtisztított gyümölcsöt tört jéggel, cukorsziruppal, egy öntet citromlével és egy pici csipet sóval a turmixgépbe tesszük, és 1-2 percig turmixoljuk. A fent látható shake hozzávalói 2 pohárra: 1 db kisebb sárgadinnye, 6 evőkanál cukorszirup, 2 evőkanál citromlé, 1 csipet só és egy pohár tört jég. Egészségünkre!

:, , , , , ,
Nincs megjegyzés...

Leave a Reply

Keresel valamit?

Keress az oldalon itt:

Nem találsz valamit? Írj egy kommentet valamelyik bejegyzéshez, vagy írj levelet!