Ínyenc.com

[singlepic id=148 w=320 h=240 float=right]Névnapomra kaptam egy üveg Takler 2007-es szekszárdi kékfrankost, és egy gyönyörű decantert is. Gondoltam, így péntek este, a hét fáradalmait kipihenendő jól letesztelem mindkettőt. A decanter gyengébbek kedvéért egy olyan üveg edény, amely a bor fogyasztás előtti levegőztetésére való. Célja, hogy a borban esetleg felgyülemlett kellemetlenebb aromákat kiszellőztesse. Ennek megfelelően biztosítja, hogy a bor a lehető legnagyobb felületen érintkezzen a levegővel miközben azért nem huzatos, nem szárítja ki a drága nedűt. Illusztrációként készítettem egy képecskét is.

Az ominózus tesztelendő bor azért nem tartozik a drága borok közé. 1500-1800 forintos árával a nagynevű vörösboros borászoknál ez igencsak diszkont ár. Fel is voltam készülve rendesen a hömpölygő kanális, a leégett istáló és az ázott kutyaszőr penetráns egyvelegére, ahogyan ez általában jönni szokott ilyenkor. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a bizony sok nagy borász a nevéből él, így nem restelli eladni saját nevén az alsó kategóriásra sikerült (illetve sehogy sem sikerült) borait. Sokan olvashatnak erre arra olyan nagy nevekről, mint Takler, Gere, Bock, és még sorolhatnám. A kevésbé értő embereknek persze a nevek megmaradnak, így amikor vásárolni megy, nagy eséllyel olyan bort fog választani, amiről már hallott. Illetve hallani vélt. Hiába látja, hogy adott névtől 1500-tól 10000-ig több árkategória is van, és talán érzi is, hogy az olcsóbbal nem a jót választja, de bízik benne, hogy mégiscsak egy híres borász adja hozzá a nevét. Na és ilyenkor csalódik egy hatalmasat. Mert bizony egy hétköznapi Gere Portuguiser 1400-ért olyan távol van a híres Kopártól, mint Makó Mekkától.

Én bizony erős fenntartásokkal kezelem a nagynevű, különösen szekszárdi és villányi borászok olcsó borait. Pont olyanok, mint a kinaicipo.. Occo, cak vacak…

Ha kedvezőbb árfekvésű vörösre fanyalodnék, amit egyébként pont a tapasztaltak miatt nem szeretek, akkor legyen inkább egri, vagy valami olyan megbízható borász műve, mint Konyári János vagy a St. Andreát jegyző Lőrincz György. Na persze nekik is vannak irreálisan drága boraik, de eddig még sosem ittam a nevük alatt borból rosszat. Ami rossz, azt eladják folyó bornak, és nem csorbítják vele a hírnevüket.

Na ennyit az eszmefuttatásról, nézzük a bort: Már bontáskor kellemes meglepetés ért. Igényes, visszafogott címke, egyszerű, de szép küllem. Sajnos a kapszula bóvli plasztik, de ezt levéve örömmel tapasztaltam a normális méretű parafadugót, és az azt követő, kimondottan kellemes illatot. Talán még a decanterre sem lett volna szüksége, ha éppen nincs kéznél. Még úgy is iható lett volna. Szép óvatosan azért áttöltöttem a gyönyörű kialakítású üvegműbe, nehogy összetörjön. A bor. Mert bár kell neki a levegőzés, de a habzásig öntés azért nem tesz neki jót. A színe valami gyönyörű. Élénk, már-már vérvörös, csodásan tiszta, csillogós. Nem tudom, hogy a színét a relatíve kevés hordónak, vagy a tényleg érett szőlőnek köszönheti-e. Az tuti, hogy megérett a szőlő, mert kicsit félédesbe hajló bor ám ez. Van tanninja bőven, szellőztetés nélkül azért frissen kicsit maró, de 1-2 óra levegőzés után gyönyörűen megszelídült. Az illata finom gyümölcsös, és végre az íze is. Nem fás, agyon barikolt, füstös az utóíze, mint manapság olyan divatos. Szerintem fölösleges is a bort sokáig kínozni egy kiégetett savas hordóban. Sokkal finomabb, ha valóban a szőlő, a termőföld, az azt körbeölelő természet kellemes jegyei jelennek meg benne. Frissen kaszált rét, napon száradt szalma, mezei virágok, erdei gyümölcsök, dús erdő. Ettől lesz szép a bor, nem attól, hogy egy román horrorfilm kulisszájára hajazó gondolatok jutnak eszébe az embernek, miközben issza.

Ez bizony egy olyan bor, amit még hölgy társaságban is bátran elő lehet venni. Vörös, közepesen testes, de azért itatja magát. Ez a Lóránt féle besorolás szerint bizony nem szofisztikált bor, ahogyan azt a nevéből gondolni lehetett volna. Ez bizony kőkemény csajozós bor. Persze csak ha az illető hölgyvendég szereti a bort. Kezdő versenyzők elbódítását azért még mindig hamarabb bíznék egy SanPellegrino Moscato-ra, vagy mondjuk egy Konyári Líyra-ra. Minél tovább kóstolgatom, annál jobban ízlik. Kíváncsi leszek, hogy holnap is így lesz-e még, vagy addigra kiszellőzi magát. De egy estére kiváló!