Ínyenc.com

[singlepic id=1258 w=320 h=240 float=left]Egy egész hetes intenzív tréningtől megfáradva úgy döntöttem, visszatérek a péntek esti borkritikákhoz. A lemenő nap utolsó sugarait így most felettébb ellentmondásos, ám annál kellemesebb meglepetéssel színesítem. Meglepetés, mert mind küllemében, mind minőségében pozitívan csalódtam. Bár alapvetően kedvelem országunk eme rendkívüli borvidékének termését, de nem igazán mondott sokat a Royal Tokaji név. Talán a Royal szó hallatán támadtak meg szkeptikus érzések, hiszen rendkívüli, királyi minőséget sugall. Talán nem is véletlenül, hiszen fehér borok között bizony ez a tétel meglehetősen súlyosra sikerült, bár erre nem számítottam.

Első pillantásra szimpatikus volt a letisztult forma, az igényes, elegáns megjelenés. Ezt tovább fokozta az ón kapszula, amit bizony bevallom őszintén, csak plasztiknak predesztináltam. És mily meglepetés, bizony fémből készült. Be kell valljam, van egy fura szokásom. A borról a kapszulát általában nem levágom, ahogy illene, hanem szeretem lehúzni róla, mintha erotikus védőeszköz lenne. Persze ha nagyon egyértelmű, hogy műanyag fóliáról van szó, akkor nem mindig kísérlem meg ezt az atrakciót, mivel sokszor rászorul, és összeráncolódik, ami után levágni is nehezebb. De mindenesetre nem szeretem, ha a palack nyakát csúfítja a maradék. Így történt most is, de eme fogás során az első miliméter után éreztem, mivel van dolgom. Az ón teljesen másképp siklik. Tiszteletteljesen adja meg magát, és halkan, ellenkezés nélkül, a büszkeségtől duzzadóan enged utat a rejtegetett nedű felé.

 Amint a kapszula lecsusszant, előtűnt a dugó, ami igényes, nyomott darab. 90%-ban egy darabból lévő parafa, aminek alsó 10%-a ellentétes szálirányú darabbal lett biztonságossá téve. A tetején látható a pincében történt tárolás nyoma.  Legalább már tudom, feltehetőleg nem a bolt polcán állt több, mint 2 évt. Persze nem is állhatott, hiszen amint kihúztam a dugót, megcsapott a jelegzetes, többször használt hordó szaga. Nem mondanám éppen büdösnek, de kétségtelenül nem a kezdő borkóstolók itala ez. Színében gyönyörű, érett szalmasárga, pici sárgászöldes beütéssel. Na persze nem zöld, de nem is borostyán. Érdekes módon renkívül hasonló szinben csillan a palack az esti napsütésben, mint maga a tartalma is tündököl.

Sűrű, testes, érett bor ez. Nem tipikusan a csajozós fajta. Kell neki idő, mire kiszellőzik, és felüdül. Ízében megtalálható minden, ami egy klasszikus borban, vagy sokkal inkább egy klasszikus furmintban kell legyen. Érezni, hogy megfelelően érett szőlőből készült. Sava pont annyi van, ami még nem tolakodó. Testes, és nagyon szép boltíveket hagy a pohár falán. Egyáltalán nem édes, de nem is túl savanyú. Karakteres, és jellegzetes. Szakavatatlan orrok talán büdösnek mondanák, pedig nem az, csupán rendkívül erőteljes. Leginkább Bódi Szilvi és Erős Antónia keverékéhez tudnám hasonlítani. Karakteres és határozott, mint antónia, de érzéki és kerek, mint Szilvi. (aki bizony az utóbbi időben jelentősen kiteljesedett:) De egyáltalán nem baj, ha kerek, hiszen mint tudjuk, a gömb a legtökéletesebb forma. (persze ezt én is próbálom elhiteni a barátmőmmel;)

Finom, karakteres fehérbor ez kicsit citrusos és egyértelműen almalére emlékeztető ízzel, pinceszaggal, kis gombával és szalmaízzel. Talán tannin fronton lehetne még icipicit dobni rajta, de akkor talán már túlzottan is tökéletes lenne. Persze ennek ellenére nem ajánlom mindenkinek. Aki szeretne egy helyes gömbölyded szőkét megbolondítani, annak valami más segédeszközt ajánlanék. Ez a bor sokkal inkább való egy finom fűszeres vacsorához, vagy kellemes baráti beszélgetéshez. Esetleg egy jó szivarhoz konyak helyett.