Ínyenc.com

Costa cafe – A Starbucks feeling újabb követe érkezett

by on Jun.15, 2009, under Gasztrohely

[singlepic id=1497 w=320 h=240 float=left]Igen, egy újabb követ, hiszen már évek óta működik hazánkban Coffeeshop Company és Gloria Jean’s kávézó (működött, most vonul ki), nem is beszélve a helyi igen sikeres kópiákról. A sort a Costa folytatja most, ami a korábban újságárusítással foglalkozó Lapker Zrt. új franchise érdekeltségeként indul. Már meg is nyílt pár kávézójuk. Közülük kettőt ismerek. Az egyik az Astoriánál van, a másik pedig az egyik legjobb helyen a városban, az Andrássy és a Bajcsi kereszteződésében a Deák tér tőszomszédságában. Ez utóbbit ejtettük útba egy hétvégi városi kerülő során. Nem akarok előre szaladni, de lesz itt hideg is, meleg is. De a lényeg, a kávé tényleg nagyon jó. Ha lefőzik, drága, de nagyon jó. Ellenben a szemes saját márkás kávéjuk igen kedvező árú. 1400 Ft-ért igazán minőségi arabica negyed kilójáért nem nevezhető kiugróan magasnak. Sőt. De tényleg ne szaladjunk ennyire előre!

Sajnos még mindig csak a követek érkeznek, és maga az ős még mindig nem toporog itt a lábtörlőn. Pedig nagyon örülnék neki, hiszen a Starbucks a világon mindenhol egyet jelent a legmegbízhatóbb minőségi kávéval. Nem mondom, hogy a legjobb, de nagyon stabil minőségű, remek ízű kávéjuk minden országban azonos. Ott is, ahol épkézláb kávét sehol máshol sem mérnek. Angolszász országok, Németország, Arábia, Ázsia, stb… A Starbucksban mindig ihatsz egy remek espresso-t vagy ristrettót. Nem csak híg löttyöket. Ez persze nálunk máshol is igaz, hiszen Magyarország azon kevés országok egyike, ahol az olaszos espressónak van a legnagyobb hagyománya. Így hát nem nehéz egy igazán finom kávét kifogni máshol sem. De a starbucks feeling azért hiányzik.

A piac szerintem még nem érett meg erre az üzleti modellre. Mert bizony ezekben a kávézókban nincsen kedves pincér, aki kihozza a cuccot. Így viszont a 400 forintos espresso és a 700 forintos extra (mondjuk egy ice coffe latte caramell) ital bizony a legtöbb vásárlónál kiveri a biztosítékot. Nem is beszélve az 5-600 forintos süteményekről… Ennyi pénzért még a cukrot is magadnak kell venned a kávéhoz… Bizony, még drága. De azért előnye is van egy ilyen kávézónak. Egyik, hogy isteni a kávé, bár ez a legkevésbé szempont jelenleg a korábban ecseteltek fényében, a másik pedig, hogy addig beszélgetsz egy kávé mellett, ameddig csak akarsz. Senki sem zavar, nem akarnak újabb rendelést felvenni és nem kell a kedves pincérnek kemény borravalókat sem nyomni a kedvesebb kiszolgálásért.

Mint már írtam, mi az Andrássy sarkán álló kávézót kerestük fel egy szimpla szombat délutánon. Az idő szeles volt, és nem volt túl meleg. A boltok már zárva, az esti randik előtt pedig a forgalmat nem becsültem volna túlzottan nagynak. Ennek ellenére bizony jelentős sort kellett kivárnunk. Egy pénztár működött a kettőből, és csak egy munkás készítettte a rendelt italokat. Az illatok rendben voltak. Már a bejáratnál megcsapott a frissen darált és főzött kávé mennyei illata. A sor látványa azonban már kevésbé volt biztató. Árak tekintetében hozta, amit vártam. Nem olcsó, de nem is gondoltam, hogy az lenne. Pont ilyen árszínvonalra számítottam. Egy espresso 390 körül, egy jegeskávé 600, egy sütemény 300-600 között. Drága de pont ezért minőséget várhatsz el. És az meg is van. A kávé isteni, a sütemények jól néznek ki. A kiszolgálás is kedves volt. Annak ellenére, hogy a pénztárcámat már bezártam és megköszöntem, a kislány az aprót letette a pultra a blokkal. Korrekt. Kedvesek voltak, bár látszott, hogy pörgés van, és kicsit feszültek. Talán valami gondjuk is lehetett, hiszen csak egy pénztárgép működött a kettőből, és a 3 karos kávégép mellett is csak egyetlen srác szorgoskodott.

Sajnos ez utóbbi munkatárs nagyon negatív benyomást keltett. Direkt nem neveztem nevén, baristának, hiszen amit csinált, az kritikán aluli volt. A jeges kávénkhoz a kávét csészébe főzte, abból öntötte át a papírpohárba. Ez még el is ment volna, ha nem egy szutykos, ezerszer használt mosatlan csészébe tette volna mindezt. Mellette ráadásul előtte a pult zaccos, kávés, vizes, mocskos volt. A gépből orba szájba folyt a víz. Többek között a kávéfőzős csészsébe is! Szörnyű látvány volt. Ráadásul a vanilliás ice coffee lattéből kifelejtette a vaníliát. Helyette sima cukorszirupot tett csak bele szerintem. Végül is nem zavart annyira, bár én a karamelleset kértem volna. Azt felcserélte a vaníliással…

Így legalább jobban éreztem a kávé valódi ízét. Az pedig egyszerűen remek. Pörkölt, olaszos, de kifogástalan. További kivetnivalót csak az asztalok tisztántartásában és a szemetesek kihelyezésében tapasztaltunk. Bizony ritkán jutott el ember a tálcákért és poharakért, így a vendégek egyik asztalról a másikra pakolászták őket. A megmaradt papírpoharat pedig nem tudtam kidobni, mert a teraszon egyetlen szemetes sem volt. Így kénytelen voltam magammal vinni a legközelebbi utcai szemetesig. Összességében azért nem rossz a hely. A belső igényes, kényelmes, a kávé remek, a kiszolgálás is kedves. Ha mindezt tudnák kombinálni egy rendezett működéssel, akkor teljesen rendben lenne a hely. Nem olcsó, de igényes kávézó a mai fiatalságnak. Egy ideális hely randevúra, hosszas baráti beszélgetésekre.

:, , , , , ,
Nincs megjegyzés...

Comments are closed.

Keresel valamit?

Keress az oldalon itt:

Nem találsz valamit? Írj egy kommentet valamelyik bejegyzéshez, vagy írj levelet!