Ínyenc.com

Tag: gourmand

Cafe Frei – az érzés elmarad

by on May.20, 2009, under Folyékony ínyencségek

cafe freiMindenek előtt szögezzük le, hogy nagyon szeretem Frei Tamás munkáit. Egy ritka intelligens tényező a média változatos világában. Sokszínű, művelt, és hiteles. Talán ez utóbb az igazán unikális pont a mai médiahisztériában. Egy igazi, klasszikus értelmiségi, akinek egykori riportfilmjeit (legutolsó szériát többé-kevésbé leszámítva) egy ország érdeklődve, tanulva szemlélte. Lévén értelmes ember, kapcsolatait és lehetőségeit kihasználva létrehozta a személyes érdeklődéséhez oly látványosan közel álló üzleti érdekeltségét is, hogy ezzel függetlenítse magát a média kannibális realitásától, egyúttal diverzifikálva befektetéseit, profitáljon is az ismertségéből.

Remekül tette, hiszen a megszerzett hírnév egyfajta ugródeszka volt bármely más üzleti területet jelentő medencébe. Tamásunk pedig állítólag erősen érdeklődik a kávé művészete iránt, így kezdetben létrehozta saját kávézó hálózatát a Libri égisze alatt, majd többnyire erre építve megcsinálta a saját kávémárkáját is. (bárcsak magam is részt vehettem volna ezen küldetésben:)) Ez még az elmúlt 2 évben lezajlott, közben legnagyobb sajnálatomra már be is zárt az Aréna Plázában alig egy éve megnyitott üzlete. De sebaj, az interspar üzletekben is kaphatóak kávéi, és szerencsére az Árkádban a kávézó a mai napig üzemel. A saját márkás kávéi viszont csak az elmúlt hónapokban jelentek meg a boltok polcain, amihez be kell valljam, eddig még zacskós kiszerelésben nem volt szerencsém. Most azonban próbára tettem az első, és lehet, hogy utolsó Frei kávét. (continue reading…)

1 Comment :, , , , , , , more...

Keresel valamit?

Keress az oldalon itt:

Nem találsz valamit? Írj egy kommentet valamelyik bejegyzéshez, vagy írj levelet!